vissza

60 fotó – 60 festmény a Balatonról

Kiállítás

60 fotó – 60 festmény a Balatonról
2017. december 19. kedd- 2018. február 2. péntek KIKK, emeleti galéria

Tisztelettel meghívjuk Önt, a „60 fotó – 60 festmény" című kiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Vasvári Zoltán művészettörténész
Meghívott vendég: Bánki Károly a Balaton Aranykora Alapítvány elnöke
Köszöntőt mond: dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere
Zenei közreműködő: Ludvig Rezső, zeneszerző

Tomi fiam balatoni fényképeit nézegetve egyre erősebb késztetést érzetem, hogy fotói alapján elkészítsek egy balatoni festménykollekciót, melyhez 50 fényképét választottam ki 50 festményhez 2016. év elején. Hamarosan emailt küldtem erről Gábor Ferenc székesfehérvári barátomnak (aki festményeim nagy kedvelője, és számtalan művem tulajdonosa), s válaszában felvetette a 2017-es év apropóját, hogy az 50 helyett 60 kép legyen, hisz 2017 decemberében leszek 60 éves.
Ezzel elkezdődött a „60-60”.

A történet természetesen módosult, s így a 60 fotót a 12 éves Dani fiunk fényképei egészítették ki – a 60 festményt pedig Ynda lányom, valamint Csongor öcsém alkotásai (én maradtam az 50 képnél, Ynda és Csongor 10-10 festménnyel társul). Így lett teljes a Bihari művészcsalád munkája és bemutatkozása.

A tárlaton látható lesz az a 60 fénykép, melynek ihlete alapján hárman elkészítjük a szintén kiállítandó 60 festményt. A művek nem a fotók másolatai, hanem asszociációk a képek adta ihlet, benyomások, gondolatok alapján.

A kiállítás megtekinthető 2017. december 19 – 2018. február 2-ig a Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériáján.

SZÉP kártya elfogadóhely