vissza

Tipegő-bérlet előadásai (0-3 éveseknek)

Tipegő-bérlet előadásai (0-3 éveseknek)
Kálmán Imre Kulturális Központ

Az előadások 10.00 órakor kezdődnek, a Bóbita Bábszínház előadásában.

2016. november 18. Szivárványhinta

Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Az előadás során egy utazáson vehetnek részt az apróságok: elkísérhetik a kedves nyuszikat a hétszínű szivárvány selyemfelhő csíkjaihoz, kocsin, hajón, vonaton, hintán röpülve, ismert mondókák és gyerekdalok varázslatával, anya ölében ringva.

Az előadást követően megfoghatják, megsimogatják, dögönyözhetik a játékban szereplő bábokat, díszleteket, kipróbálhatják, játszhatnak vele.

 

2016. december 9. Dödölle

Enni jó!

Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák…

Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során…

 

2017. január 20. Tipegő topogó

A kicsik számára a világ egy nagy, színes ismeretlen birodalom, ahol reggeltől estig számtalan felfedeznivaló várja őket. Cini, cini, muzsika, táncol a kis Zsuzsika…

A Bóbita Bábszínház csecsemőszínházi előadásában a csöppségek együtt fedezhetik fel a természet apró csodáit, titkait Zsuzsival és sok-sok mondókával.

 

2017. március 24. Kerekecske gombocska

A felnőttek világa babaszemmel nézve óriási, beláthatatlan, ismeretlen, s talán kicsit félelmetes.

Kell egy kis zug, egy kis kuckó, ami ismerős, biztonságos.

Ahol a fantázia a végtelenbe repít, ahol bármi lehet bármikor, ahol ott az izgalom, a titok…

 

2017. április 21. helyett 2017. május 19. péntek 10.00
Cini-cini muzsika

Cini - cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica!

Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol - minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban!

SZÉP kártya elfogadóhely