vissza

dr. Dudás Károly

író, helytörténész munkássága

dr. Dudás Károly
Siófok

Dr. Dudás Károly Székesfehérváron született 1952. szeptember 27-én. Szülei Balatonkiliti lakosok voltak, így megszületése után, gyermekük is itt élt, itt járt általános iskolába, majd Siófokon, a Perczel Mór Gimnáziumban érettségizett. Később közgazdasági szakközépiskolában is érettségit tett. Moszkvában tanult, ahol jogászi végzettséget szerzett, doktori címét az ELTE-n szerezte meg. Siófokon több munkahelyen is dolgozott. 1979-ben került a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol járőr, nyomozó és parancsnoki beosztásokban dolgozott. Hivatalvezetőként ment nyugdíjba.
Gyermekkorától kezdve érdekelte szűkebb környezete, Balatonkiliti története, minden, ami a településen történt.  Komoly gyűjtőmunkát végzett, melynek eredményeként két novelláskötetben írta meg az ottani emberek történeteit „Szülőföldünk Kiliti”, majd „Kilitiről szeretettel Kilitiek tollából” címmel. A 2010-ben és 2014-ben készült könyvek közül az utóbbit Siófokon a Könyvtárban is bemutatták.
Dudás Károly munkássága kiemelt értékű helytörténeti munka. Olyan történeteket gyűjtött össze, amely hiánypótló egy település történetében. A lokálpatrióta író nem arra törekedett, hogy egy-egy történetből közöljön novella szerű írásokat, hanem a visszaemlékezők által elmondott, már feledésbe merült eseményekre derült fény. A személyes adatközlők, mesélők olyan fontos ismeretanyagot adtak tovább, amely az utókor számára települési értéket képviselnek.                                                                    

Siófoki Települési Értéktárba vett: 2020. július 29.

SZÉP kártya elfogadóhely