vissza

Klapka

Fekete István-bérlet

Klapka
2020. március 19. csütörtök 14.00 KIKK, színházterem

2020. március 19.
Klapka
Magyarock Dalszínház
rockmusical

Takács Tibor népszerű ifjúsági regénye, a Klapka katonái, alapján készült zenés darab nagyszerű emléket állít a szabadságharc dicső tábornokának. 1849 őszén járunk. A magyar szabadság ügye elveszett már. Görgey letette a fegyvert Világosnál, az utolsó előtti erődítmény, Pétervárad is kapitulált. Egyedül Komárom várát őrzi még mindenre elszánt, hősi harcra, akár halálra is kész honvédsereg…. Klapka György a fővezérük, az a fiatal, de már vénséges vén bölcseknél is bölcsebb tábornok, aki mindaddig helytáll, amíg csak a hazaszeretet, a katonabecsület és a józan emberi ész engedi. Ellenfele pedig, Haynau, a bresciai hiéna attól sem retten vissza, hogy orgyilkosokkal törjön Klapka életére. Hiszen Ausztriának politikailag végtelenül kellemetlen, hogy még mindig áll a magyar szabadság utolsó fellegvára. A tábornokot tehát kémek és gyilkosok kerülgetik, testük eleven pajzsával védik azonban hívei, a szabadságharc nem is mindig magyar származású hősei.

Az előadás hossza 110 perc két részben.

Jegyek kaphatók:

Jegyárak: Siófok kártyával: földszint: 1.350 Ft, erkély: 1.250 Ft, elővételben: földszint: 1.600 Ft, erkély: 1.400 Ft

SZÉP kártya elfogadóhely