vissza

A hollandiai Haydn Ifjúsági Vonóskar koncertje Siófokon

Haydn Youth String Orchestra – Haydn Ifjúsági Vonóskar

A hollandiai Haydn Ifjúsági Vonóskar koncertje Siófokon
2017. július 17. hétfő 20.00- 21.30 Kálmán Imre Kulturális Központ előtti tér

A Haydn Youth Vonóskar, Észak - Hollandia első osztályú együttese. A zenekar 12-19 éves fiatal tehetségekből áll. A zenekart 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy felkarolják a vonós hangszereken játszó fiatal zenei tehetségeket, támogatva őket zenei előkészítő és kamarazenei programokkal az európai tradícióknak megfelelően.

A zenekar már számos nemzetközi elismerést tudhat magának, továbbá több versenyen ért el első helyezést.

Csodálatos, hogy fiatal zenei tehetségek mennyi mindent el tudnak érni! A HYSO megadja nekik a lehetőséget, hogy fejlesszék speciális húros hangzásukat és technikájukat, hogy együtt játszhassanak a heti próbák során, és a rendszeresen szervezett tanulmányi hétvégéken. Bevett szokás, hogy iskolai koncerteket adnak, ahol a zenekar tagjai akár zongora kísérettel akár kamarazenekari háttérrel bemutatkozhatnak. Magától értetődik, hogy a zenekari fellépések milyen fontosak ezeknek a fiataloknak.

Szezononkét megközelítőleg 25 koncertet szerveznek, melyből 15-öt hazájukban, Hollandiában adnak. A hollandiai koncerteken a szólistáknak is lehetőségük nyílik bemutatkozni a HYSO-val együttesen.

A zenekar vezetője Jan-Ype Nota, aki az Észak-Hollandiai Szimfonikus Zenekar tagja, Jan-Ype Nota a Prince Claus Konzervatóriumban (Groningen) és a Royal Konzervatóriumban (Hága) is tanít.

A HYSO minden évben turnézik, jártak már Ausztriában, Angliában, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Magyarországon, Skandináviában, az Egyesült Államokban, Skóciában, Karib – szigeteken, Olaszországban, Horvátországban, Portugáliában és a tavalyi évben Suriname-ban.

Jegyárak: ingyenes
SZÉP kártya elfogadóhely