vissza

Amadinda Ütőegyüttes

Zene a zöldben

Amadinda Ütőegyüttes
2017. július 30. vasárnap 19.00- 20.00 Jókai Park


Az Amadinda együttes 1984-ben alakult, tagjai a budapesti Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. Az együttes a már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatása mellett a kezdetektől fogva megkülönböztetett fontosságot tulajdonított annak, hogy működése inspirációt nyújtson magyar és külföldi zeneszerzőknek egyaránt. John Cage, Ligeti György, Steve Reich: a XX. századi zenetörténet e három meghatározó alakja is darabot komponált az Amadinda számára.
A 90-es évek második felében az említettek mellett három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában: a tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása.
Ezek a törekvések egyedülálló repertoárt eredményeztek, melyet az Amadinda nagy sikerrel mutatott be olyan helyszíneken, mint a Philharmonie Berlin, Wiener Konzerthaus (Bécs), Royal Albert Hall (London), National Concert Hall (Taipei), Meyerson Symphony Center (Dallas) és a new york-i Carnegie Hall.
Az együttes munkásságának sokrétűsége számos lemezfelvételen is megjelenik. Ezek közül is kiemelkedik az a hat CD-ből álló sorozat, melyen John Cage összes ütőhangszerekre komponált darabja hallható. A sorozat utolsó lemeze 2011-ben jelent meg.
Az Amadinda együttes az elmúlt évtizedekben aktívan együttműködött olyan világszerte ismert művészekkel mint Kocsis Zoltán, Schiff András, Marton Éva, Kurtág György, Eötvös Péter, Presser Gábor, Keller András, Paul Hillier, Rivka Golani és James Wood. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye.

www.amadinda.com

 

Jegyárak: A rendezvény ingyenesen látogatható.
SZÉP kártya elfogadóhely